Lassan már minden elkopott,
az utca alólam elfogyott,
járda nincs, cipő kopog,
a város végleg elhagyott.
Én felléptem,
lépek légben.
Járásomat végzem juharfa hegyében,
tornyok ablakában, szeretőm szemében,
szeretőm szemében arany árnyék vagyok,
vérerekkel hálózva vagyok.
Aztán majd onnan is csak el,
erek hálóját tépve fel,
megdermedt éveken keresztben át
elsuhan velem egy sötét kabát.
Voix étouffé már nem szól soká,
mert subite m’eperte je crois.
Járásomat végzem juharfa hegyéből,
tornyok ablakából, szeretőm szeméből,
szeretőm szemében arany árnyék vagyok,
eltűnőben onnan is vagyok.
