Táskarádió interjú - részlet

1967 novemberének első napjaiban interjút készített Cseh Tamással
a Táskarádió műsora, a Nyár a hegyen című film kapcsán.

 

Részlet az interjúból

Az 1965-ben bemutatott Szerelmes biciklisták című film kísérőzenéjét egy 22 éves fiatalember szerezte. A filmet Bacsó Péter rendezte. A nyáron ismét elkezdődött egy új Bacsó-film, a Nyár a hegyen forgatása és a zeneszerző ismét a most már 24 éves Cseh Tamás lett. Arra kérlek Tamás, hogy mondj el valamit magadról, ha úgy tetszik, mutatkozzál be a Táskarádió hallgatóinak.

CST: Mindenekelőtt engedd meg, hogy korrigáljalak. Az említett két filmben, az én betétdalaimon kívül Fényes Szabolcs szerezte a zenét. Egyébként festő szerettem volna lenni, a Képzőművészeti Főiskolára jelentkeztem, nem vettek fel, később elvégeztem a tanítóképzőt, most Egerben levelező tagozaton a rajz szakot végzem, és közben tanítok.

Hogyan kerültél kapcsolatba a filmmel?

CST: Főiskolás koromban zenekarba játszottam, és abban az időben Bacsó Péter meghallgatta egyszer az előadásunkat és egy-két szám nagyon megtetszett neki, és aztán a későbbiek során olyanokat, amiket zenekarral nem adtunk elő, szintén meghallgatott és úgy találta, azok alkalmasak filmzenéhez is.

És ezeket a számokat te szerezted.

CST: Igen

(…)

…zárjuk talán a beszélgetést a Nyár a hegyen című film egyik dalbetétjével, a címe Altató.

 

Multimedia track